Fekete? Vajon ez mit akar jelenteni?! Minden bizonnyal a Black Operations-ból származik. A Criterion követte el és úgy gondolom, nincs Fps az adott platformon, ami akár csak megközelítené! Meglehetősen későn érkezett, ráadásul semmit sem tudtunk róla előre, így tulajdonképp merő véletlen, hogy anno belefutottunk.
Fps. Az a műfaj, mely sosem tartozott a Ps2 erősségei közé. Jöjjön egy kis hardware ismeret, hogy megértsük ezt a dolgot. A Sony mindenkor arra törekedett (ellentétben a Microsoft nevű konkurenssel), hogy a kezei közül kikerülő eszközök a kor vezető technológiáit egyesítsék. Így történt, hogy a Playstation második generációja rendszermemóriaként 32 megabyte RD ramot kapott, mely azonkívül hogy roppant gyors, iszonyú drága is. Aztán az Emotion Engine névre keresztelt processzor sem volt piskóta. Csupán 298 Mhz-re volt szükség, szemben az XBox 733Mhz órajelével. Persze ehhez az kellett, hogy a cpu felépítése sokkal fejlettebb legyen, gondolok itt a 128bites architektúrára, vagy a két vektor processzorra, melyek a 3D transzformációhoz jönnek nagyon jól. Persze jóval több móka van itt még, de tényleg nem szeretném túlzásba vinni. Így következzen az az összetevő, ami miatt belekezdtem ebbe a gyorstalpalóba, mégpedig a Graphics Syntheser, vagyis a grafikus processzor. Ez egy olyan hardware, mely a nyers erő módszerét alkalmazza. Semmi csillivilli effektet nem tud, sem multitextúrát, sem bump mappingot, csak kirak nagyon sok textúrázott poligont. Minden mást a programozónak kell mindenféle trükkök segítségével megoldania, ehhez rendelkezésre áll a nem mindennapi processzorteljesítmény.
De ami számunkra most fontos, az a Vram, vagyis a grafikus memória. Más rendszerekben ezt külön helyezik el a grafikus proci közelében. De nem a Sony! Ők fogták, és beágyazták a Gpu, magyarul grafikus processzor belsejébe. Valahogy úgy, mint a prociknál a cache. De itt 4 megabyte-ról van szó. Ezt 1999-ben beágyazni a legelvetemültebb ötlet volt, de megcsinálták! A technológia ára eszméletlen lehetett, de a teljesítmény is az lett. A memória sávszélessége 48 Gigabyte(!!!) másodpercenként. De miért olyan fontos ez a First Person Shooter játékok esetén? Nos, számoljunk! A televíziós felbontást, a dupla pufferelést és a mélységpuffereket összeadva ez nagyságrendileg 2 megabyte. Ezt levonjuk a 4 megabyteból, és máris csak 2 marad. Ebbe kell feltölteni az anyagmintázatokat, a textúrákat, melyeket a 3D objektumokra feszít a grafikus proci a lehető legélethűbb látvány érdekében. De 2 megabyte meglehetősen szűk keret. Az X-Box ezzel a rendszerrel szemben UMA-t, vagyis egyesített memória arhitektúrát használ, vagyis egy nagy memória van, amiből minden hardware annyit használ, amennyire szüksége van. Hasonló ez az alaplapi videókártyák shared memory-jához. Az összmemória 64 Mbyte, tehát jól látható, hogy a Ps2-höz hasonló 32Mbyte rendszermemóriát feltételezve itt akár 32Mbyte maradhat a grafikus rendszernek. Bár messze nem olyan gyors technológia, a programozók ezzel jóval könnyebben boldogulnak.
Ezért tudtak csak azok jó minőségű játékot írni Ps2-re, akik kiváló programozók, és hajlandóak voltak komoly munkát végezni a cél érdekében. De akik ezt megtették, azok olyan játékokat alkottak, mint a GranTurismo3 és 4, a Metal Gear Solid 2 és 3. Ezek olyan produkciók, melyek közül néhányat a maguk idejében semmiféle forgalomban levő hardware nem lett volna képes futtatni, kizárólag a PlayStation2. Arról pedig, hogy egyes programfejlesztő cégek trehány munkát adnak ki a kezük közül, nem a konzol tehet. A gép fantasztikus képességeit jól bizonyítják az imént felsorolt játékok. Persze a lista nem teljes, ezeken kívül is akad még jópár hasonló minőségű alkotás. Szóval a Black bizonyította, hogy lehetséges kiváló minőségű Fps játékot készíteni erre a platformra, de most aztán már tényleg jöjjön a bemutató! :)
Bizonyos Kellar őrmestert alakítunk, és mivel nagyon-nagyon rossz fiúk vagyunk, akik számos országban végeztünk ilyen-olyan tisztogatásokat, börtönben ücsörgünk. Ekkor keres fel minket megbízónk, aki természetesen szintén elég rossz fiú, de emellett borzasztóan titkos is... A lényeg, szolgálatainkért cserébe megválthatjuk a jóindulatát. Adott egy ex CIA ügynök, bizonyos William Lennox, akit illene elkapnunk. Csecsenföldön kersztül vezet utunk, miközben egyre mélyebbre ássuk magunkat az ügybe, szellemvárosokon, gulágokon át. A sztori nagyjából ennyi, nem nagy pukkanás. Ami viszont az, az maga a játék. Olyan grafikát láthatunk it kéremszépen, ami megjelenésekor bizony kiverte a biztosítékot. Kezdeném a fegyverek kidolgozottságával, vagy a jelentős mértékben pusztítható környezettel. A fegyverek tárazása közben pedig csodás DoF, vagyis mélységélesség effekt kápráztat el minket, amint a fegyverre fókuszálva a háttér teljesen elhomályosul. Meg kell említeni még a minden akkori képzeletet felülmúló robbanásokat, particle effekteket. Néhány dolog még a mai nextgen játékoknak is odavág. Mert kérdem én, hol látni olyat, hogy egy sokablakos panelépület egyik ablakába dobott gránát robbanásának nyomása késleltetve végighalad a szinteken, sorra semmisítve meg az ablaküvegeket. Aztán ott van a torkolattűz, vagy az Rpg hajtóművének füstje. Ezek mind-mind olyan látványelemek, melyeket addig sosem láthattunk, sőt, azóta sem gyakran!. Az utcán alló autókba lőve megtapasztalhatjuk, hogy bizony odafigyeltek a fejlesztők az olyan apróságokra is, mint az, hogy a lövedékeink hol találják el a járgányokat.
A főszerepben természetesen, mint egy valamirevaló FPS esetében, a fegyverek állnak. Ezek megvalósítása minden tekintetben a legjobb, amit eddig láttam. Eltekintve attól az egyetlen hiányosságtól, hogy nem lehet a fegyver célzóján keresztül célozni -kivéve a mesterlövészpuskát-, a halálosztó eszközök kidolgozottsága, hangja, működése félelmetesen valószerű. Itt jön képbe az a dolog, amiért például nagyon haragszom a CoD legújabb epizódjaira (is), mivel azokban a tüzelési mód váltókapcsolóját kifelejtették, de nem úgy a Black-ben. Itt bizony minden ténylegesen létező tüzelési mód adott, pl. az Ak-47 esetén az egyes lövés és a teljes sorozat, az MP-5 esetén ezekhez hozzájön a Nato szabvány hármas sorozat. Frenetikus.
Néhány szót a nehézségi szintekről. Senkit ne tévesszen meg az alacsonyabb nehézségi szint, a játék vége felé irgarmatlanul be tud keményedni a dolog. A szokásos szintek felett van még egy Black Ops mód is. Ez megtévesztő, hisz jóval könnyebb, mint a Hard, ugyanis itt végtelen lőszerünk van, mindössze annyi a nehézség, hogy itt minden másodlagos feladatot el kell végeznünk. Ezek közé tartozik például a pályán található összes robbanékony dolog felrobbantása, vagy a különféle titkos dokumentum összegyűjtése, stb... A gyengébb nehézségeknél a játék beéri ezek bizonyos százalékával.
Az ellenfelek közt akadnak sima lövészek, de vannak kőkemény rohampajzs mögé bújó elitkatonák is. Ezek ellen a legjobb módszer a szétlőhető oszlopok fejükre omlasztása, vagy a jól alkalmazott robbanószerek. Aki minden nehézségi szinten végigjátszotta ezt a játékot, annak van köze az FPS műfajfoz.
Az AI, vagyis a mesterséges intelligencia enyhén szólva nem túl kifinomult, és sajnos nincs semmiféle multiplayer. De ezektől eltekintve ez egy kiváló alkotás, és mivel minden tekintetben felér az X-Box verzióval, így ez lett az a játék, amely lerombolta a PS2-vel kapcsolatos FPS játékokra vonatkozó elhamarkodott pletykákat. Köszönjük a Criterion-os srácoknak! Ha hihetünk a híreknek, hamarosan érkezik PS3-ra a folytatás...alig várom.
| Grafika: | 100% |
| Zene/hang: | 100% |
| Játszhatóság: | 95% |
| Fizika: | 95% |
| Szavatosság: | 85% |
-kiválóak a fegyverek
-csodás effektek
-tökéletes hangok
-rombolható pályaelemek
-ötletes alfeladatok
-buta AI
